A kiskunfélegyházi keringő tenyésztő neves elődök
Barta Gábor asztalos mester /Kiskunfélegyháza, Jókai utca/
Alapító tagja majd 1976 őszön bekövetkezett haláláig elnöke volt a félegyházi galambtenyésztők egyesületének. Irányításával készült el az első fajtaleírás 1954-ben, melyet a Szövetség akkori vezetése nem szentesített, de az 1956 tavaszán a Szövetség egyes vezető tagjainak közreműködésével készített /ua./ fajtaleírást már jóváhagyták.
Nevéhez fűződik a félegyházi fésűsök első külföldi bemutatkozása, melyen négy sárga szívest mutatott be.
A kiskunfélegyházi keringő rajzos változatát kimagasló eredménnyel tenyésztette. Különösen a kék, sárga és vörös szívhátúak emelkedtek ki falkájából, melyek között több egyed is volt champion győztes nem beszélve egy fekete szíves tojó galambjáról, mely több éven keresztül nyerte el ezt a megtiszteltető címet. A fésűsök mellett tartott 1-2 pár fehér egyszínű szolnoki keringőt is.
Móczár Lajos asztalos mester /Kiskunfélegyháza, Halasi (Engels) út/
1890-es évek közepe táján született. Alapító tagja volt a helyi galambtenyésztők egyesületének. 1972-ben bekövetkezett haláláig kiváló színvonalon tenyésztette a félegyházi szívhátú fésűsöket. Lipcsében, 1963-ban sárga és vörös szívessel, összesen négy fésűssel vett részt a sikeres debütáláson.
Általában három-három pár sárga, illetve vörös és egy-egy pár fekete és kék szívese volt kiváló minőségben.
Katona Imre által megkezdett a fajta csőrkurtítását ő vitte tökélyre. Kortársai kiskunfélegyházi keringő galambok mester tenyésztőjének tartották.
Katona Imre kereskedő /Kiskunfélegyháza, Gábor Áron u./
A helyi galambtenyésztők egyesületének egyik alapítója. Az 1960-as évek közepéig tenyésztette a kiskunfélegyházi keringő galambok minden színváltozatát.
A sárgák voltak a kedvencei, de kiváló kék, fekete és vörös szíveseket is tenyésztett.
Neki sikerült először a fésűsök csőrét oly módon kurtítani, hogy az idegen fajta bekeresztezése a legkisebb torzulást okozta e fajta küllemén.
Kortársai szerint kivételes tudású tenyésztője volt a fésűs galamboknak.
Potyesz Lajos köteles mester /Kiskunfélegyháza, Alpári u./
A kiskunfélegyházi galambtenyésztők egyesületének alapító tagja. A kiskunfélegyházi keringők valamennyi színváltozatát sikeresen tenyésztette.
A nagyfésűjű fekete szívesek kitenyésztéséről volt nevezetes. A Lipcsében nagysikert aratott fésűsök között négy fekete szívese szerepelt.
Vakuja Ferenc /Kiskunfélegyháza, Mártírok u./
A galambtenyésztés mellett, mint disznókupec volt ismert Kiskunfélegyházán. A kiváló ismerője volt helyi fésűsöknek, melyeknek valamennyi színváltozatát tenyésztette. Az úgynevezett cigány vérvonalú kékszívesek elődeit ő tenyésztette ki.
Tóth György cipész mester /Kiskunfélegyháza, Vörösmarty u/
A fajta mind a négy színváltozatát kimagasló színvonalon tenyésztette. A nagyfejű fekete szívesek és az ugyancsak nagy fejjel megáldott úgynevezett cigány vérvonalú kék szívesek neves tenyésztője volt. A sárga és vörös szíveseinek minősége sem maradt el az előző színváltozatok minőségétől.
Barna Papp László földműves /Kiskunfélegyháza, Csongrádi úti tanya, majd Zsinór u./
1990-es évek elején bekövetkezett haláláig tenyésztette a félegyházi fésűsöket és számos hazai keringő fajtát. A 60-as éve elejétől többször volt champion győztes vörös és kék szíves galambja.
A félegyházi galambpiac ismert figurája volt.
Tábi László raktáros /Kiskunfélegyháza Petőfi Sándor u./
A 61. sz. lakott és a minőségüktől függettlenűl hajtotta a szíves galambjait, majd a nyolcvanas évek közepén a 67. sz. alá költözött galambjait már zártan tenyésztette a 90-es évek elején bekövetkezett haláláig.
A hetvenes évek elejétől számos kiváló minőségű sárga és vörös szívest gyűrűzött. 1975. januári Országos Kiállításon champion díjas lett egy sárga szíves hím, mely nála kelt /Paulitska állította ki/. Állományában akadt egy-egy kiváló minőségű kék és fekete szíves is.
A hetvenes évek kezdetéig csak a simafejű keringőket tenyésztette. Galamb állományát a Horváth Zoltán utcában bővítette ki a fésűsökkel. A korai haláláig a félegyházi galambok hozzáértő, neves tenyésztője volt.
Gál Sándor
A fésűsök jó szemű tenyésztője volt. Kedvelte és tartotta a simafejű félegyházi keringőket is. A fésűs galambok valamennyi színváltozatát tenyésztette korai haláláig. Állományának egyedei kiváló típusúak, de többségében rajzhibásak voltak.
Solymosi József nyugdíjas /Kiskunfélegyháza, Molnár Béla u./
A hatvanas évek végétől kiváló kék /cigány vérvonal/ és sárga szíves állománya volt, a vörös és a fekete szívesei közül több is volt kiváló minőségű, de többségük csak megközelítette az előbbi színváltozatok minőségét.
Kardos Antal hentes és mészáros mester /Tiszaalpár, Közelszőlő/
1900-ban Kiskunfélegyházán a galambosi szőlőkben született. Szakmáját Félegyházán tanulta ki. A kiskunfélegyházi keringő rajzos változatát 1985-ben bekövetkezett haláláig tenyésztette.
Az alpári otthonán kívül még a mészárszék padlásán is tartott fésűsöket. Fésűs falkáját, mely tűnőt is szállt, még nyolcvannégy tavaszán a betegsége kezdetéig hajtotta. A félegyházi galambászok gyakran keresték fel galambvásárlás céljából.
Szabó István /Pista/ / kereskedő /Tiszaalpár, Dózsa György u/
1975-évig megszámlálhatatlan mennyiségű galambja volt. Galambállományának zömét rajzos és egyszínű kiskunfélegyházi fésűsök alkották. Fajtatiszta egyszínűeket tenyésztett, melyek közül a fehérek minősége kimagasló volt.
A sárga szívesbe bekeresztezte a sárga rajzos komáromi bukót, melyeknek voltak ugyan hódas és nagy előkés utódaik, melyek félegyházi típust jelenítették meg, de a fésűjük béleletlen volt.
Borsos Imre nyugdíjas /1996 évig Tiszaalpár, majd Budapest/
Alapító tagja a kiskunfélegyházi fajtaklubnak és 1987-ben alapítója a V. 260. sz. tiszaalpári galambtenyésztő egyesületnek. Bronz koszorús tenyésztő és „C” kategóriás bíráló. Jelenleg a fajtaklub egyedüli alapító tagja. 2003. március 1.-től a fajtaklub örökös tagja.
A 1992-ig a fésűsök valamennyi színváltozatát többségében a cigány vérvonalú kék szíveseket tenyésztett, melyeket 1982. nyaráig hajtotta is.
1992-es évtől csak a kék rajzosokat tartott. 2005. évelejétől galamballergia gyanúja miatt a galambtenyésztést szünetelteti.